A májcirrhosisban egyidejűleg alkalmazott hosszú távú protonpumpa-gátló kezelés hatásait mikrobiális biomarkerek jelezhetik előre
Körültekintést igényelhet a májcirrhosisban egyidejűleg alkalmazott hosszú távú protonpumpa-gátló kezelés. Ebben segítenek a mikrobiális biomarkerek!
A protonpumpagátló (PPI) gyógyszerek fontos szerepet játszanak a gyomorsavval összefüggő betegségek kezelésében. Májcirrhosisban szenvedő betegeknél ugyanakkor körültekintést igényel a használatuk.
A savcsökkentő kezelés ugyanis negatív hatással lehet a bélfal áteresztő képességére - növelheti azt. Megváltoztatja a bélflóra összetételét (dysbiosist okoz) és csökkenti annak fajgazdagságát. Hatására az étellel bevitt, valamint a szájban élő baktériumok túlélése a tápcsatorna alsóbb szakaszaiban megnő (kevésbé érvényesül a gyomorsav baktériumölő hatása). Vizsgálatok szerint mindezen tényezők a májcirrhosissal küzdőknél több mellékhatást is okozhatnak, így például spontán bakteriális hashártyagyulladást, illetve szerepet játszhatnak más szövődmények kialakulásában és a magasabb halálozásban is.
Általánosságban tehát elmondható, hogy cirrhosisban a baktériumok egyensúlyának felborulása (dysbiosisa) gyakrabban vezet toxinok felszaporodásához, gyulladáshoz, illetve béleredetű fertőzéshez. A PPI elhagyásával a bélflóra eltérések és okozott tünetei javulhatnak, mely rövidebb kórházi tartózkodást jelenthet a beteg számára.
Mivel a gyomorsav zavarokkal összefüggő betegségekben a gyógyszeres kezelés elhagyása nem mindenki számára lehet opció, szükség van az előnyök és hátrányok mérlegelésére. Ebben segíthetnek a mikrobiális biomarkerek!
Egy friss kutatásban arra keresték a választ, milyen bél-eredetű biomarkerek segíthetnek felismerni a PPI okozta bélflóra változásokat, illetve az ezzel összefüggő bélbarrier károsodást, áteresztőképesség növekedést. Ezeknek az információknak előrejelző értéke lehet a májcirrhosisos betegek 3 éves túlélést tekintve.
A kohorsz vizsgálatba 90 cirrhosisban szenvedő pácienst vontak be, 50 állt hosszú távú (>4 hét) PPI terápia alatt, míg 40-en kontrollként vettek részt a 3 éves utánkövetést végző vizsgálatban. A mikrobiom összetételét 16 s rDNS technológiával elemezték.
Megfigyelték, hogy PPI terápia során szignifikánsan megnő Streptococcus salivarius, Veillonella parvula (melyek elsősorban a szájüregben fordulnak elő) és a Streptococcus genus aránya.
A bakteriális transzlokáció, gyulladás és bél áteresztőképesség mértékét a széklet calprotectin és zonulin, valamint a szérum LPS (lipopoliszacharid) szintekkel jellemezték.
A dysbiotikus Streptococcus salivarius magasabb aránya együtt járt a széklet emelkedett calprotectin szintjével a nem dysbiotikus PPI-vel kezelt betegekhez, illetve a kontroll csoportba tartozókhoz képest is. A PPI-t nem kapó betegekhez képest emelkedett szérum-LPS és széklet zonulin szinteket is regisztráltak.
Veillonella parvula és Streptococcus dysbiosis esetében is mindhárom biomarker emelkedett szintjét írták le, a kontroll csoporthoz képest.
A kutatást végző csoport kiemelte, hogy a Streptococcus salivarius bősége különösen a bélgyulladáshoz és a nagyobb bélpermeabilitáshoz, a Veillonella parvula emelkedett aránya pedig a romló májfunkcióhoz kapcsolódhat.
Forrás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6700098/