Őslakos törzs rendelkezik a legváltozatosabb bélflórával

Diavitas Életmód Program logó
2015 október 13. Diavitas Magazin

Az Amazonas őserdeiben elszigetelten élő Yanomami őslakosok rendelkeznek a legszínesebb és legváltozatosabb bélbaktérium összetétellel. Esetükben több olyan baktériumfajt is kimutattak, amelyeket korábban még egyáltalán nem azonosítottak – adta hírül a Science Advances tudományos folyóirat. A frissen felfedezett baktériumok közül több jótékony hatást fejt ki az emberi szervezetre. Van köztük olyan például, amely a vesekő kialakulása ellen védi szervezetünket.

amazon

A félig nomád Yanomami törzs elszigetelten él Venezuela déli részén a hegyekben, és szinte ugyanúgy, mint évezredekkel ezelőtt. 2008-ig semmilyen kapcsolatuk nem volt a nyugati civilizációval egészen addig, amíg ebben az évben a venezuelai hadsereg harci helikopteri rá nem találtak az őslakosok élőhelyére. Amint erről María Gloria Domínguez-Bello, New York-i orvosi egyetem mikrobiológusa tudomást szerzett, azonnal engedélyt kért és kapott, hogy tanulmányozza és kutassa a törzs tagjait, mielőtt eléri őket a nyugati civilizáció és életmód, amelynek következtében elveszítik mikro-bakteriális egyediségüket.

A következő évben egy orvosi misszió érkezett a dzsungelbe, és 34 önkéntestől (4-50 évesek) vettek széklet-, bőr- és száj sejtmintát. Ezt követően a vizsgálati anyagokat az Egyesült Államokba szállították, ahol Domínguez-Bello és kutató csapata elvégezte a minták DNS szekvenálását és elemzését.

Az eredményeket összehasonlították egy amerikai népcsoporttal (mind Amerikában élők), egy másik őslakos közösséggel, akik szintén a venezuelai Amazon völgyben élnek (Guahibo csoport), valamint egy, az afrikai kontinens déli részén, Malawiban élő törzzsel. A kutatók az utóbbi 2 közösséget azért vonták be a kísérletbe, mert tudták, hogy őket már bizonyos mértékig elérte a nyugati civilizáció.

A kísérlet eredménye azt igazolta, hogy a Yanomami őslakosok bélbaktérium összetétele közel kétszerese az amerikai mintaadók csoportjának mikrobakteriális diverziójához képest, és átlagosan 30-40% százalék közötti értékkel gazdagabb, mint a Malawi és a Guahibo csoportok esetében. Mindez egyértelműen arra utal, hogy a modern életmód (étrend) befolyásolja a mikrobiótáink sokszínűségét, ezért bizonyos mikro-bakteriális funkciók, amelyekre szükségünk lenne valószínűleg mára elvesztek, mint például csecsemőkorban az immunrendszerünk megfelelő védekező képességének kialakulása.

A beleinkben élő több billió baktérium – bél mikrobiom – kulcsfontosságú szerepet játszik az ember egészségében. Segítenek az elfogyasztott étel megemésztésében, az immunrendszer kifejlődésében és védekező képességének megtartásában.

Korábbi tanulmányok rámutattak, hogy a lecsökkent mikrobiális sokszínűség, vagy bizonyos baktériumok hiánya miatt számos esetben nőtt az autoimmun megbetegedések és az anyagcsere problémák száma az utóbbi évtizedekben. Az asztma, a Crohn betegség, a cukorbetegség és az elhízás, mind széles körben elterjedt probléma a nyugati társadalmakban, ugyanakkor szinte teljesen ismeretlenek a nem iparosodott, fejlődő országokban.